Karrier és önismeret

2015. október 29.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze ennek a két dolognak egymáshoz? Nyomozzunk egy kicsit, vajon van-e! A karrier pályafutásról, haladásról szól. Könnyen társítjuk a sikeres előre menetellel. Még a szó latin eredete is kerekeken haladó járműre utal.

A karriert korábban gyakran azonosították törtetéssel, mások félresöprésével. Mára azonban kezd a szó megszelídülni és a helyére kerül. A karrier már nem valami “egy dologért tűzön-vízen átgázolva és félre minden egyébbel”, hanem a sikeres, eredményes haladás szava lett.

Él-e az, aki nem csinál karriert? Vagy így még jobb a kérdés: Van-e élet haladás nélkül? Minek nevezzük azt, amikor valaki sehova se tart, sehova se megy? Biztosan nem sorolja magát ebbe a kategóriába Ön sem, aki e sorokat olvassa. Víziók, célkitűzések tüzében izzunk és haladunk. Pályán futunk. A karrier létünk, életünk alapvető működési formája.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy olykor mégis úgy érezzük, helyben járunk, vagy az a határozott benyomásunk, hogy valamilyen rejtett tényező, erő borzasztóan “behúzza a féket”. Nincs karrier. Kézenfekvő a környezetet, az időjárást meg a kormányokat hibáztatni, de ha őszinték vagyunk és karriert akarunk, jobb, ha nem ebbe az irányba fordítjuk tekintetünket.

Mi lenne a megfelelő irány? Önmagunk. Mi vagyunk azok, akik akarjuk a karriert, de mégsem valósítjuk meg. Egyébként is egyedüli reményünk, hogy önmagunkon idézünk elő változásokat. Aki próbált már másokat megváltoztatni, tudja pontosan, milyenek az esélyek ennek sikerére.

Az, aki ezt a rögös, szinte járhatatlan utat járja, el kell viselje, hogy nem tudja megvalósítani az egészséges és boldog karriert. “Karrierbeteg” lesz. Vigyázat, ez új szó, most találtam ki! Semmi köze orvosokhoz vagy rendelőkhöz. Csupán egy bizonyos tudáshiányról van szó. A “karrierbeteg” elsődleges tünete, a lassú haladás, behúzott fékek érzése boldogtalansággal párosulva. Ő hatalmas energiákat fektet abba, hogy haladjon és sikerre vigye céljait, és erre általában rámegy az egészsége, lelki nyugalma, a házassága, a gyerekeivel való boldog kapcsolata, és nagyon könnyen az őt körül vevő emberekkel való jó viszonya is. Ez, ugye nem nevezhető egészséges állapotnak? Csak ezért nevezném “betegségnek”.

Mi van ennek a jelenségnek a hátterében? Hogy lehetséges az, hogy valaki szinte minden erejét, idejét áldozva, a legelszántabb akarattól fűtve is csak helyben jár, vagy lassan halad? A dolog lényege egy kétfrontos háborúban való részvétel, rossz célpontokkal. A “karrierbeteg” egyik oldalon folyamatos csatában áll másokkal, “sikere ellenfeleivel”, de ami még rosszabb, ami igazán felőrli energiái nagy részét az az, hogy ébredéstől szemhunyásig csatázik ismeretlen önmagával. Ez utóbbi az igazán pusztító. Az, hogy külső körülmények, és más emberek válnak az egyik fronton ellenségekké, pontosan annak köszönhető, hogy ebben, a sorsot megpecsételő háborúban “ontja vérét” ismeretlen önmagával szemben.

Ki ne szenvedne ettől kisebb nagyobb mértékben? Amennyire érezzük a behúzott fék jelenségét, annyira áldozatai vagyunk ennek az értelmetlen erőpazarlásnak. Amennyire károsulnak legféltettebb kapcsolataink, amennyire egyedül küzdő, meg nem értett, magányos hőssé válunk, annyira igaz, hogy legyőzhetetlen ellenségünk önmagunk vagyunk.

Akármilyen értelmetlennek is tűnik ez első hallásra, sajnos igaz. Az önmagunkkal vívott harc tényleg értelmetlen, mégis szenvedünk tőle nap, mint nap. Hajlamosak vagyunk úgy érezni, mások értetlensége, felelőtlensége ellen kell csatát vívnunk. A lehetetlen piac, a nagyfőnök, a beosztott tesz állandóan keresztbe, és ezért kerül kétszer annyi energiába bármit is végigvinni. Igen, így érezzük, de szinte minden erőkifejtésünk, amit ezen külső “okok” legyőzésére fordítunk hiábavaló. Pontosan azért hiábavaló, mert a választott célpont rossz. A háttérben zajló igazán komoly csatát ismeretlen önmagunkkal vívjuk. A fárasztó, kimerítő küzdelmek palántáit magunk öntözzük és neveljük fel.

Ádáz ez a harc. Valaki, aki azt hiszi, Ő önmaga, harcol valaki ellen, akiről meglehetősen keveset tud. Honnan is tudna többet, honnan ismerné jól, ha egyetlen iskolája sem tanított róla. Egész életünk arról szól, hogy mások minősítései mentén alakítjuk önmagunkról alkotott képünket. Tanárok, szülők, könyvek, szakemberek bábáskodnak körülöttünk, hogy meglátásaik, meggyőződésük alapján ismerjünk magunkra. Szinte kivétel nélkül sugalmazzák az “igazságot” rólunk. Alig van e kerek világban egy csendes szeglet, ahol leülhetnénk és mások befolyásától mentesen megvizsgálhatnánk, kik is vagyunk mi szerintünk.

Az “önmagunkkal” vívott harc egyetlen oka ez a hamisítás. Nem tudjuk, hogy pontosan kik vagyunk, mert sosem kerestük igazán, sose tanultuk helyesen. Összezavarodtunk és ehhez ráadásul hozzá is szoktunk. E romboló állapot nem tűnik fel, “nyugton” élünk vele.

Ébresztő! Aki valóban tudatában van kilétének, az összhangban van Önmagával, és nem bonyolódik háborúba környezetével. Ez szükségtelen számára, hiszen felismeri, hogy bármely karrierét lassító tényező tőle származik. Mivel azonban ismeri önmagát és összhangba kerülnek cselekedetei ezzel az ismerettel, a fékek kiengednek, és a haladás sikeres karriert vált valóra.

Önismeret? Igen! Pontosan tudni önmagunkról, az igaziról. Nem a múlt bevésett, befolyásolt, megszokott beidegződéseitől mozgatva. A hatékony önismeret felszabadít, mert őszinte, fedi a valóságot, és legjobb sikeres énünket táplálja. Karriert csinál. A jó kérdés: Ki vagy?

Trajtler István

A válaszok könyve

Ki ne akarna többet inni a boldogság poharából? Kétségek, konfliktusok, stressz. Szenvedünk tőlük. Nyugalmunk, örömünk tűnni látszik, egészségünk meginog. A soha meg nem válaszolt kérdés egy életviteli elv pontos kifejtése, és alkalmazható eszközzé való formálása. Egy regény hat hús-vér ember őszinte válaszával az életre – valójában Önmagára. A hetedik Te lehetsz!

Tovább a könyvhöz

Legfrissebb bejegyzések

Önbizalom a jövő záloga

Képzeld csak el, hogy valami nagyon fontos dolog miatt két órára el kell rohannod otthonról. Azt is képzeld hozzá, hogy van egy a négy éves kislányod, és nem hagyhatod egyedül magára. Kire bíznád, ha nem vihetnéd magaddal? Szomszédra? Anyádra?

Boldogság karácsonytól karácsonyig

Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna örömöt szerezni a párodnak, szerelmednek és csak kerested-kerested azt a dolgot, amivel ezt megtehetted volna? Átélted, már azt, hogy egy csodás ajándék pár óra, pár nap után már nem váltotta ki azt az örömöt, amit először?

Szorongás

Vajon gyógyítandó lelki betegség? Vajon csak kordában tartani lehet, de megszabadulni tőle soha? Vajon megismerhető igazi természete? Kit ne sújtott volna már életében némi szorongás!

© Tudj Magadról!. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.